Menu
A gyümölcsök felhasználása

A gyümölcsök felhasználása

A gyümölcsfáról szedhető gyümölcsök közül a legkorábban a májusi, júniusi cseresznyék értek. A gazi (gazsi) cseresznyékből csak keveset fogyasztottak, mivel keserédes a gyümölcse. Nem úgy a pozsonyit, illetve a gyümölcs színéről megkülönböztetett halyagokat, illetve ropogókat, melyekből nagy gyümölcsterméskor pálinkát is főztek. A friss fogyasztás mellett a cseresznye egy része értékesítésre került, főleg a felvidéki piacokon.
A meggyek közül a savanyú, aprótermésű cigánymeggy és a nagyobb szemű spanyolmeggy már a konyhákba is bekerült: felhasználták sütemények készítéséhez, főleg zsíros kalácstésztákhoz (meggyes kalács) és pitékhez (meggyes pitemálé). A két háború közötti időszakban már elterjedtek a házi befőzés termékei: lekvárok, dzsemek, befőttek, szörpök; a meggy mindegyik készítésére alkalmas volt. A meggyből készült bor is, persze csak néhány tíz liter, hiszen még bő termés idején sem volt több egy-egy háztartásban belőle.
A nyári almákat nagy becsben tartották, a portákon találkozni velük, hiszen korán, egyszerre érnek, hosszan el nem tarthatók, fölös dolog lett volna a szőlőhegyre ültetni. Mégis, szinte minden házikertben jelen voltak, több fajtájuk is. A rétesek, kelesztettek és más sütemények valódi zamatos almái ezek, de a népi gyógyászatban is szerepet kap: hasmenés ellenszereként használják gyerekeknél. A nyári almákat a háztartásban az őszi érésűek váltják fel, melyek hasonló módon kerülnek felhasználásra a tél beálltánál nem nagyon tarthatók el hosszabban. A télen át eltartható almafajtákból ültettek a szőlőhegyi gyümölcsösökbe, számos fát családonként, téli gyümölcsnek fogyasztásra, de piacozásra is. A legtovább a Brónabukk volt eltartható, ez még karácsony táján is kemény, valamikor tavasszal kezd utóérni. Állatoknak takarmányként ritkán adtak almát, illetve csak akkor, ha sok volt vagy a hullott almát. Az almából régebben is készülhetett lekvár, főleg olyan években, amikor kevés volt a szilva. Az említett Brónabukk került Szilason leggyakrabban a káposztáshordóba is, csemegének. Aszalvány, susinka is készült az almákból, felszeletelték és napon vagy kemencében aszalták a gyümölcsöt. A karácsonyfára akasztott piros alma legtöbbször a Párizs édes volt. A téli almák tárolását a szőlőhegyi pincékben, vagy otthon, a csűr alatti pincében végezték. De óvták a fagytól oly módon is, hogy az istálló felett, a padláson terítették szét, majd szénával takarták le. Időnként átválogatták, a rothadtat kiszedték. A Brónabukkot pedig gyakran a kertben vermelték el oly módon, hogy a földre szalmát terítettek, erre került a gyümölcs, majd szalma- és földterítés. Csak tavasszal bontották fel, és fogyasztották lényegében az új almatermésig. Almából pálinka ritkán készült.
Nem úgy a körtéből, amelynél már a nyáron érő fajtákból is gyűjtötték a cefrének valót. A nyári körték általában nagy fák és apró gyümölcsűek. Kivételesen konyhai felhasználásukat is ismerjük, találkozunk körtés-mákos kalácsokkal a helyi felhasználást kutatva. A nyári körték azonban szinte csak csemegének számítottak, viszont az őszi körték közül ismerünk egy kizárólag aszalnivaló fajtát is, ez a Szrotykos. Téli körtéket is gyakran találunk a portákon, gyümölcseiket pincében tartották ládában a téli utóérésig.

  • tamogato